„Itt nem állunk meg!” – üzent a kormány a nyugdíjasoknak
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette, az átlagos nyugdíj 2010-ben 97 ezer forint volt, az idén ez már 242 300 forintra emelkedik.
Szíven szúrta magát egy 55 éves férfi a veszprémi nyugdíjbiztosítási igazgatóság ügyfélszolgálatán. Az ok, hogy javult az egészségi állapota, ezért kevesebb járandóságot állapítottak meg neki.
Dr. Réfi Jenő, a Veszprém Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatója a Veszportnak elmondta: az 55 éves férfi évek óta rendszeres szociális ellátásban és nyugellátásban részesült, de rendszeresen orvosi vizsgálatra kellett mennie. Legutóbbi alkalommal az orvos megállapította, hogy javult az állapota. Így viszont már csak szociális ellátást kaphat.
A férfi szerda délelőtt a nyugdíjbiztosítási igazgatóság ügyfélszolgálatán mutatta be az erről szóló határozatot. Ezután azt mondta, hogy ha ő ennyit ér az országnak, akkor ezt teszi: és szívtájékon szúrta magát. A férfit életveszélyes állapotban szállították a megyei kórházba – írja a Veszport.